‘dohányzás’ címkét érintő bejegyzések

Makacs dohányosok

Minden ellenkező hiedelem dacára a dohánytermékek drágítása nem csökkenti hatékonyan a dohányosok számát. Legalábbis nem Franciaországban. Ezt ismerte be Roselyne Bachelot egészségügyi miniszter, aki szerint a L’Hexagone-ban 2005-2010 között közel két százalékkal növekedett a cigarettafogyasztás, noha a füstölni valók ára évről évre emelkedik. A statisztikai adatok tanúsága szerint több mint 14 millió [...]

Káros-e a vízipipa?

Tisztelt Kérdező! A dohányzásnak, vagyis a dohánylevélben levő nikotinnak a szervezetbe juttatása különböző célokból több formában ismert. Az égetés és a keletkezett füstnek a belégzése csak egyik ismert használati forma. Ismert még a dohánylevél elrágása és az apróra zúzott dohánypornak a beszippantása. A dohányfüstnek a leszívása vagy pipával, vagy levélbe sodorva (szivarozás) szintén ismertek,de nem annyira [...]

Aluljárókban tilos a dohányzás

Legalábbis 2010. Július 18. után, ahogy a Fővárosi Közgyűlés megszavazta az új rendeletet. Ennek értelmében a BKV és a főváros tulajdonában lévő aluljárókban (Szinte majdnem minden aluljáróban.) tilos lesz a dohányzás. Ebbe tartozik a cigarettázás, pipázás vagy a vízipipázás. Aki megszegi az akár 30.000Ft-os helyszíni bírsággal is sújtható. A figyelmeztető táblákra megközelítőleg 10 millió forintot költenek. [...]

Nemdohányzók világnapja

Ma van Május 31. ami 1987 óta hivatalosan is a nemdohányzók világnapjának számít. Ezen a napon a dohányzás veszélyeire ismét felhívják a világ figyelmét. A WHO indította kampány elsődleges célja a dohányzás médiából való kiűzése, főleg a fiataloknak szánt műsorokból. Ezzel kívánták csökkenteni a fiatal korban rágyújtók számát. Ez be is vált, a műsorokból és az azokban szereplő színészek kezéből eltűnt [...]

A dohányzás pozitív hatásai? III.

Az előző két bejegyzésembe kicsit kiforgattam a dolgokat. Annyi hülyeség volt a második részben összehordva, hogy el kellett gondolkoznom, hogy ez valójában egy vélemény vagy csak egy ‘Fail’ szösszenet, amit csak poénból írt valaki. Az első rész szövege mondjuk még elég komoly volt. Azonban ha már elkezdtem befejezem a dolgot, jöjjön az utolsó része ennek. Életmód, kulturális hatások • A dohányzás egy [...]

A dohányzás pozitív hatásai? II.

Folytassuk akkor miért hülyeség az, hogy a dohányzásnak van pozitív hatása. Előző bejegyzésemben már kifejtettem, hogy szinte minden káros akkor miért pont ez lenne egészséges? Egészséges, persze…. Élettani, ökológiai hatások • A dohányosok nikotintartalmú füstöt lélegeznek be, ami szűkíti az ereket, vastagítja azok falát. Emellett – általános szokásként – alkohol és koffeintartalmú folyadékokat is [...]

A dohányzás pozitív hatásai? I.

Nem is tudom már hol találtam a linket, a logout.hu egyik cikkét. A dohányzás pozitív hatásairól beszél. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Ugyan is köztudottan a dohányzás minden formája (így a vízipipázás is) káros hatással van az egészségünkre. Mondjuk az más kérdés, hogy szinte minden ma már. A városi levegő, a permetezett egészségesnek nevezett gyümölcsök és a láb ízületeit károsító futópad,  a túl klórozott [...]

Tényleg káros a vízipipa?

Egészségügyi hatásai a vízipipázásnak: Először is le kell szögezni, hogy a vízipipázás, mint a dohányzás egyik fajtája mindenféleképpen káros hatással van az emberi szervezetre, főleg 18 év alatti fiatalok esetében. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire káros. Van például a cigaretta, a pipa és a vízipipa amik még a legelterjedtebbek. Mindegyik dohányzás egy formája, így mindegyik károsnak mondható, még [...]

Illegális anyagok? Félreértés

Folyamatosan keresünk partnereket, akikkel segíthetjük egymást, még ha csak egy link elejéig is. Pár napja felkerült a jó hír a Cigi blog-ra, hogy még is mehet tovább a blog és nem kell törölni és eljárást indítani. Miért is fontos ez? Két részről, kezdem a fontosabbal. Ez a blog, a Vizipipa Fan, a fórum, a Vízipipa dohányok oldal mind mind ‘elvi’ szabálysértést követtek el. A nem rég bevezetett rendeletek [...]