‘verseny’ címkét érintő bejegyzések

Különleges hastánc verseny

Különleges hastánc verseny kiskep Ez a rendhagyó verseny az orientális tánc kiterjesztéséről szól. Azok a produkciók kapnak bemutatkozási lehetőséget, melyeket eddig nem igen lehetett hol felvonultatni. Minden versenyen akad egy-két „kakukktojás”, mely annyira elüt a mezőnytől, hogy a zsűri legnagyobb jóindulata ellenére sem tudja a többivel összehasonlítani, így megfelelő módon értékelni sem. Holott az induló ugyanúgy felkészült, mint a többiek. [...]

Miss Hastánc Hungary 2011 jelentkezés

A minap kaptam egy emailt, melyben az egyik jelentősebb (ha nem a legjelentősebb) hazai hastáncos versenyre való jelentkezést hirdetik. Mint tudjátok az oldal fő témája a vízipipa, azonban nincs is annál kellemesebb, mint amikor az ember mellett füstöl a vízipipa és közben gyönyörű, ügyes lányok táncolnak. Azonban nem is fecsérlem a szót, lássuk a plakátot és az üzenetet! Kedves vendégünk, barátunk! Sok szeretettel [...]