Események, találkozók
Vízipipás eseményekkel kapcsolatban lévő információk.

A már több éve szokássá vált, országos vízipipa találkozó idén is megrendezésre került, szerte az országban. Augusztus 4. volt a dátum, pontosabban pedig 14 óra körül kezdett el gyűlni a nép. A budapesti majdnem teljesen helyszín megegyezett a tavalyival, attól mindössze 30m-re volt odébb. Látni is lehetett a tavalyi helyet. (Azt, hogy miért egy közepes fa árnyékába ült a csoport és nem a régi helyre, aminél 5-6 fa [...]

Ez a rendhagyó verseny az orientális tánc kiterjesztéséről szól. Azok a produkciók kapnak bemutatkozási lehetőséget, melyeket eddig nem igen lehetett hol felvonultatni. Minden versenyen akad egy-két „kakukktojás”, mely annyira elüt a mezőnytől, hogy a zsűri legnagyobb jóindulata ellenére sem tudja a többivel összehasonlítani, így megfelelő módon értékelni sem. Holott az induló ugyanúgy felkészült, mint a többiek. [...]

“Az arabok már a spájzban vannak!”, szól a közismert szóvicc. Azonban itt majdnem erről van szó. Olívabogyós konténerben az ellenőrzéskor ismeretlen dobozokra lettek figyelmesek a vámosok, mikor egy Szerbia irányából jövő tehervonatot ellenőriztek. A dobozokban vízipipákat és hozzájuk tartozó kiegészítőket találtak a vámosok.
Ahogy a képeken is látszik, Törökországból származó vízipipákat próbált(ak) [...]
Biztosan kevesen tudják, de épp ezekben a napokban zajlik, zajlott Dortmundban a németországi dohány expo. Ahogy a neve is sugallja, itt mutatják be a különböző dohány gyártók. Így a vízipipa dohány cégek is képviseltetik magukat. főleg arra tekintettel, hogy Németországban sokkal komolyabb ipara és felvásárló piaca van a vízipipás termékeknek, dohányoknak. Pár fontosabb hírt szeretnék csak kiragadni, melyek az alábbiak:
Az [...]
Mostanság kicsit csendben voltunk, ennek oka az internet kapcsolat hiánya. Már dolgozunk a problémán! Addig is nézzünk először egy újdonságot a külföldi piacról. Név szerint a Hookah Flip Bowl-ot. Elég jellegzetes a külseje és tényleg a feje tetejére állítja a vízipipázást, hiszen a dohány kerül ebbe fentre és lentre pedig a szén.
Helló mindenkinek! Mostani cikkemben a Hookah Flip Bowl-t szeretném nektek bemutatni. [...]
Legutóbb 2 éve volt utoljára országos vízipipa találkozó, emlékeztek még? Az egész lényege, a kulturált vízipipázás szokásának népszerűsítése, illetve a helyi csoportok közötti kapcsolatok, csoportosulások javítása. Bárki szabadon részt vehet a rendezvényen, hivatalos szervező gárda igazából nincs. A helyszínek szerte az országban vannak, minden nagyobb városban lettek önkéntesek által kijelölt pontok, ahol [...]
Minden kedves blog olvasónak szeretnék boldog karácsonyt kívánni! Remélem finom sütemények mellett egy finom vízipipát is elpöfékeltek a karácsonyfa mellett. Lassan itt az ideje, hogy nekiálljunk bontogatni a csomagokat, mindenfelé elrepíteni a csomagoló papírokat. Biztos sokan kaptok finomabbnál finomabb dohányokat, vagy egy új vízipipát! Mi ajándékként egy hangulatos, karácsonyi háttérrel készültünk:
Ezúton szeretnék [...]
Nem is igazán pazarolnám a szót. Aki ott volt élvezte, tetszett neki. Összegyűltünk jó páran és együtt füstöltük el a jobbnál jobb és különlegesebbnél, különlegesebb dohányokat. Volt Starbuzz, Tangiers Noir és Fantasia is, hogy as leginkább különleges dohányokat említsem. Rengeteg Khalil Mamoon és Aladin vízipipa biztosította a dohányok fogyását. Nagyon jó találkozó volt, remélem következő is legalább ennyire [...]
Megint kicsit kimaradások vannak itt. Legalábbis kintről ez látszik. Pedig nem. Hosszú idő óta, most nyílt meg egy új vízipipás oldal és webáruház, egy bizonyos Mánia. Kicsit vegyük szemügyre, mit is kínálnak, mit ígérnek és persze milyen áron!
A lila dzsin… OMG
Nézzük ezt az új webáruházat először, a Vízipipa Mániát. Nagyon reklámozzák, hogy lehet náluk dohányt kapni. Ez így is van, egyenlőre. A videóban [...]