Média, kép-videó
Az egyes képeket vagy videókat tartalmazó bejegyzéseink.
Országos találkozó (Budapest) Képek!
A már több éve szokássá vált, országos vízipipa találkozó idén is megrendezésre került, szerte az országban. Augusztus 4. volt a dátum, pontosabban pedig 14 óra körül kezdett el gyűlni a nép. A budapesti majdnem teljesen helyszín megegyezett a tavalyival, attól mindössze 30m-re volt odébb. Látni is lehetett a tavalyi helyet. (Azt, hogy miért egy közepes fa árnyékába ült a csoport és nem a régi helyre, aminél 5-6 fa [...]
Különleges hastánc verseny
Ez a rendhagyó verseny az orientális tánc kiterjesztéséről szól. Azok a produkciók kapnak bemutatkozási lehetőséget, melyeket eddig nem igen lehetett hol felvonultatni. Minden versenyen akad egy-két „kakukktojás”, mely annyira elüt a mezőnytől, hogy a zsűri legnagyobb jóindulata ellenére sem tudja a többivel összehasonlítani, így megfelelő módon értékelni sem. Holott az induló ugyanúgy felkészült, mint a többiek. [...]
Shisharoma – Exotic mix ásvány tesztvideó
A Shisaroma egy új márka, csak pár hónapja kapható a piacon. érdekessége még, hogy magyar érdekeltségű. Ára kb. 1000-1200 Ft. körül mozog, agy valószínűleg gyorsan el fog terjedni, hiszen mivel még új, ezért némi felfutási idő szükséges neki. Csomagolása egy egyszerű kis műanyag dobozka, ennek ellenére jól zár, akárhogy rázhatjuk, a melasz nem folyik ki. maga a doboz 120g, ebből 108 g-ot az ásvány, 12-t pedig a [...]
Al Fakher – Citrom és menta dohányteszt
Az Al-Fakher egy prémium kategóriás vízipipa dohány, termékeit 2012 januárjától kereshetjük a boltok polcaink. Nagykereskedelmi tételben a Pannon Tobbaco-nál juthatunk hozzá, de forgalmaznak kiskereskedelmi mennyiségben is. Az ára 1300-1500 Ft. körül mozog, ez attól is függ, hogy sima, vagy Golden Al-Fakher dohányt akartok venni. Ebben a cikkben a sima, Al Fakher Lemon with Mint ízről lesz szó.
A csomagolása ideális, sárga [...]
Shisharoma képgaléria
A vízipipa ásványok piaca bővülni látszik. Már pár hónapja az első vásárlók is megkóstolhatták a Shisharoma nevezetű új vízipipa kavicsot. A márkáról hamarosan készülnek tesztek és videó bemutató is várható. Azonban addig is megszereztük a már piacon lévő termékek fotói és azokat fel is töltöttük a képgalériánkba. Pár képet is is megosztunk, aki többre kíváncsi annak: Shisharoma képgaléria.
Ha kiszeretnétek [...]
Náluk jártunk: Pannon Tobacco
Az előző rossz hír után, most egy picit jobb és látványosabb bejegyzéssel folytatnánk az évet. Facebook oldalunkat követők már bizonyára látták azon fotókat, melyeken megközelítőleg 5-6 tonna vízipipadohány volt látható. Azóta már eltelt több mint 1 hét és 2 ünnep is, így bizonyára már magukhoz tértek, felszedték a leesett állukat. Most szeretnénk még több ilyen szemet és pipás elmét gyönyörködtető fotót [...]










