Prince Of Persia bemutatóján

Kategória: Hastánc Történetek Címkék: , , , , , ,
Írta , 2010 május 28.
Hirdetés
shisharoma banner

Baráti tömeggel, hastáncosokkal, vízipipa kóstolóval, versenyekkel, kvízekkel és persze az utóbbiakhoz tartozó temérdek nyereménnyel startolt itthon a Prince of Persia legújabb része. – Kezdte a beszámolóját a Technet munkatársa.

Pénteken itthon is hivatalosan útjára engedték a Prince of Persia sorozat legújabb, a The Forgotten Sands alcímet viselő, sorrendben nyolcadik része. Az idén huszonegy éves világ ezzel visszatér a Sands of Time történetéhez, azaz a SoT és a Warrior Within közti eddigi űrbe.

…..

A party indulását követően először csak páran, kissé félénken, majd szerencsére egyre többen kezdtek el szállingózni a berendezett vízipipa-kóstolás helyszínére. A párnákkal kirakott kis sarok a lassú kezdés után azonban meglehetősen sikeresnek bizonyult.

Ha ez nektek sem mond túl sokat, akkor ne izguljatok, nem ezért került bejegyzésként fel. Ami számunkra érdekes lehet:

A szemfülesek észrevehetik, hogy pont egy vízipipa körül ülnek a gamerek. Bal oldalt is felfedezhető egy Aladin Nomad vízipipa, ha jól látom. Bizony – bizony Hölgyeim és Uraim! Ezt is megértük! Egy videójáték hazai bemutatóján vízipipa kóstoló is volt. Persze nem ez volt az egyetlen jó dolog, hiszen volt hastánc is, amelyről egy videó is készült:

Ezen a képen is a szemfülesek észrevehetik, hogy a bal oldalon van egy piros cső, amibe szerintem nem áram ment. ;) Aki kíváncsi a teljes beszámolóra, az kattintson felül a Technet szóra.

  • Megosztás
  • Add a Facebook-hoz Facebook
  • Tweet This!Twitter
  • Iwiw megosztas IWIW
  • Add a Startlaphoz Startlap
  • Add a Google Reader-hez Google
  • Add to Delicious!Delicious

2db Komment "Prince Of Persia bemutatóján" Írj te is!

  1. akoska60 szerint:

    Majd, ha az az idő jön el, hogy nem csak látvány elem ként lesz jelen a vízipipa, hanem annyira lesz része a kultúrának, mint mondjuk a mobil telefon, akkor még jobban fogok örülni.
    Tudom ez utópia, de nagyon jó volna. Tulajdonkép már annak is nagyon örülnék, ha nem kéne lépten-nyomon bizonygatni, és védekezni a vízipipával kapcsolatban.Amikor a társadalmi megítélése annyira lesz elfogadott, mint az alkoholé amit tudjuk reklámoznak is, és nem tilos.

Oszd meg a véleményed!


Ha már regisztráltál akkor lépj be, ha pedig még nem vagy tag, akkor regisztrálj és nem kell mindig kitöltened a mezőket.

 

A Vízipipa Blog .com oldalon a hozzászólások moderátori ellenőrzésen esnek át. Ez új kommentelőknél azonnali, (tehát csak ellenőrzés után jelenik meg a hozzászólás), míg regisztrált tagoknál azonnal megjelenik a hozzászólás, de utólagosan is ellenőrzésre kerül.

Hozzászólásod írásnál törekedj az alábbiakra:

  • Magyar helyesírás szabályainak betartására
  • Az internetes szleng kerülésére, minimális használatára.

.

Lehetőleg mellőzd a megnyilvánulásodban a következőket: Uszítás, káronkodás, sértegetés, nem kívánatos információk közlése, reklámozás, igénytelen megfogalmazás.

Amennyiben hozzászólásod nem felel meg moderációs elveinknek, azt nem publikáljuk, töröljük értesítés nélkül. Többszöri megsértése esetén kitilthatjuk a tagot vagy korlátozhatjuk a hozzáférését. Az oldal szerkeszti nem tartoznak magyarázattal az esetleges moderációs tevékenységet illetően, vitának helye nincs.