Szívócsövek tesztje, avagy mosható?
Kategória: Ti küldtétek Vásárlás előtt Címkék: nammor, szívócső. razan, Szívóka, vásárlásÍrta syska, 2009 február 3. Hirdetés
Webbie újra leült a billentyűzet elé és írt nektek egy tartalmas és tájékoztató jellegű cikket, irományt. Az utóbbi időben úgy is eléggé fel lendült a mosható szívókákkal kapcsolatos információk igénye, így ezt a témát ragadta meg. Leírja nekünk, hogy miért is olyan jó a Razan, Nammor szívócső, miért is tartják a világ legjobb szívókáinak.
Lássuk hát mit írt nekünk Webbie. Én csaltam és előre beleolvastam. Azoknak ajánlom leginkább, akik azt kérdezgetik: ‘Miért olyan nagy szám ez a Razan/Nammor?’
,,Újra itt vagyok, mint már olvashattátok az előző cikkem, amiben egy érdekes ‘Mindent bele’ mixről beszéltem, a mostaniban össze fogok hasonlítani 2 féle szívócsövet. Elöljáróban annyit, hogy az egyik a közismert, minden pipához alaptartozékként járó sima, a másik pedig egy – Magyarországon jelenleg még nem kapható – márkás, külföldön elhíresült szívócső. ”
Hazai szívócső
Vágjunk is bele. Első alanyunk az a szívócső lesz, amelyet bizonyára elég sokan ismerünk. Igen, ez az a cső, amit a pipa megvásárlásakor kapsz hozzá. Különböző színű borítás van rajta (fekete, fehér, piros, kék, zöld…), mely különböző típusú fogórésszel párosul. A borítás alatt található egy fém spirál, melyet egy közönséges folpack vesz körül. Ez a fém spirál egy idő után, akarva vagy akaratlanul, elkezd rozsdásodni a füstben lévő pára miatt, rosszabb esetben a felszívott víz miatt. Ugyan is tudni kell, hogy ez az alany nem mosható. Ezt a fém spirált a borításon lévő cérna tartja a helyén. A cső 2 végén lévő fa rész le van lakkozva, ezáltal meg van védve a vizesedéstől és egyéb dolgoktól. Viszont ez a lakk réteg egy idő után lekopik, nálam kb. 3-4 hónap alatt következett be. Emiatt a csőnek az a vége, mely a pipába csatlakozik, elkezdett nedvesedni, deformálódni.
Egyszóval kezdett tönkremenni. Ha ezzel a fajta csővel kedvem támadt tömni egy finom dohányt, tejjel a tartályban, akkor meg az volt a baj, hogy a tej felment a csőbe, ezáltal előidézve a rozsdásodást, nedvesedést. Sehogy se tetszett nekem ez a cső, így hát összeültünk a Vizipipafan.hu fórum tesztelőivel és rendeltünk közösen Amerikából szívócsöveket, amelyet mindjárt be is mutatok.
Erről a csőről még annyit, hogy kb. 1500 Ft-ért lehet egy megfelelő méretűt és típusút venni. Amelyet kb. félévente érdemes kicserélni, nagyjából 3-4 ezer forintba kerül egy évben a szívócső újítása. Ezt majd hasonlítsátok össze a lentebb bemutatásra kerülő adatokkal.
Razan Sultan szívócső
Elérkeztünk a második alanyunkhoz, mely nem mást, mint a külföldön kapható, Amerikából rendelt Razan Sultan cső. Hosszas tanakodás, érdeklődés után megrendeltük a Vizipipafan.hu tesztelőivel közösen a csomagot, melyben mindenkinek volt 1-2 db cső és egyéb kiegészítők. Kézhez kaptam a csomagot, ki is bontottam és végre kezemben tartottam ezt a remek kis csövet. Bár nem lehet mondani, hogy olyan kicsi, mivel összesen 170 cm hosszú, ebből 30 cm a markolat és 16 cm a kivehető szívóka rész. Elsőre talán annyi jutott az eszembe, hogy istenem, ez mennyi füstöt fog adni, mivel a belső átmérője a csőnek 2,5 cm. Ami az első alanyhoz képest 1, 5 cm-rel nagyobb, mivel az kb. 1 cm átmérőjű. A borítása kiváló, fekete-fehér színű, ámbár többféle színben lehet kapni. A kivehető szívóka rész átlátszó erős műanyag, melyben középen fut a borításhoz illő színnel befestett üreg. Ezt be tudjuk rakni a markolatba, ami már egyben van a cső többi részével. A borítás alatt végig egy műanyag csövet találunk, amit akárhányszor moshatunk, nem lesz semmi baja. A markolat végénél lévő ragasztást kell egyedül megóvni a víztől. Ennek a remek csőnek mind a két vége teljesen műanyag, ezáltal nem nedvesedik, nem deformálódik a pára és a felszívott víz hatására.
Nyugodtan szívhatunk ezzel olyan dohányt is, amihez kedvünk támad tejet rakni a tartályba. Utána egy gyors öblítés, száradni hagyjuk és semmi érezhető nem lesz a csőben. Rengeteg pozitívumot fel tudnánk ide sorolni, akik már kipróbáltuk, de mint minden dolognak, ennek is vannak negatívumai. Külföldön kb. 4-5 ezer forintba kerül, amiből itthon 2-3 darab csövet is tudunk venni. Igen ám, csak az a 2-3 cső nagyjából 1 évig tart ki, ugyanis érdemes őket cserélgetni, nem úgy mint ezt. Ha rendesen használjuk és megóvjuk a nem neki való dolgoktól, akkor egész sokáig használható, több éven is át. Nem akarok hülyeséget mondani, de ha rendszeresen mossuk, akkor minimum másfél évet kibír. Maximum meg a végtelenig.
Én személy szerint nagyon ajánlom a Razan Sultan cső vásárlását, ugyan is hatalmas élményekkel lehet gazdagodni ezáltal. Minden tömés finom, lágy ízeket fog produkálni, szép nagy füstfelhőkkel megspékelve.
Ennyi lenne a cikk lényege, remélem tetszik nektek. Következő cikkemben a Vortex és a sima, egyiptomi kerámiát hasonlítom össze. Sziasztok!
Köszönjük Webbienek ezt a remek leírást. Várjuk a következőt és természetesen ti is küldhettek be ilyen cikkeket!
Személy szerint pár ténnyel, tapasztalattal egészíteném ki:
Razan cső azért is mosható, mivel a belseje egy speciális műanyag-gumi keverék. Nincs benne fém spirál tudtommal és hála a speciális összetételének nem törik meg olyan könnyen mint a hagyományos csövek. Személyes tapasztalataim alapján jóval több füstöt ad, így nagyobb felhőket tudunk fújni vele. – Persze sok minden befolyásolja, hogy a füst mennyiségét – Azok akik tehetik rendeljenek külföldről amíg nem lehet kapni. A fórumba kaphattok segítséget a rendeléshez. Azonban a több füst nem feltétlen lenne jobb. Sokkal nagyobb erénye az, hogy miként mosható, így eltávolítható az előző tömés maradék íze, s így tisztább ízeket érhetünk el vele.
Sokszor mondják az eladók, hogy ez + az a cső mosható. Ez badarság! Hazánkba egyenlőre nem találkoztam (Tesztelői csoport tagjaival együtt: találkoztunk) olyan csővel, ami mosható és időtálló. Ezeknek nem szabad hinni. Vannak olyan csövek, melyek némikép hasonlítanak a Razan, Nammor szívókákra, azonban alaposan figyeljük meg a képeket és amit a boltokban árulnak. - Ilyen gyenge másolatok már lehet kapni egy ideje, de ezek förtelmesek – Tehát csak óvatosan a vásárlásnál.
Bő füstöt és kellemes pipázást kívánunk!






Twitter
IWIW
Startlap
Delicious







13db Komment "Szívócsövek tesztje, avagy mosható?" Írj te is!
Kinek van Nammor vagy Razan csöve?
Először is köszönöm, hogy kiraktad ezt a cikket ide a blogba. Látom azért itt ott kijavítottad, talán jobb is így. :happy:
Én nekem biztokomban van egy Razan Sultan cső, amely a mai napig kiválóan teljesít. Igaz, az első hétbe sikerült rajta 1 kis hibát ejtenem. Véletlen a markolat alatti műanyag cső megrepedt. De a feszes borításnak köszönhetően semmi változás nem történt. Nem szelel.
Mindenkinek ajánlom. Üdv.
Akarok ilyen csövet:S
Fórumba olvass a fórumba. Nazarhookah.com a topic címe, ahol az onnan rendelni ‘vágyók’ írnak. Onnan rendeltünk mi is Razan csövet.
Tudom, de gyáva vagyok rendelni netről, mert nem tudom hogy kő, meg most nincs is pénzem(most vettem egy szír pipát
).
nekemvoltelsőneeeek
Krampi: Tanulj meg bejelentkezni, aztán gyerekeskedj. :sideways:
Gerago: Én is féltem, azonban gondoltam adok 1 esélyt. Hibátlan darabokat kaptam. :biggrin:
ööö.. 2,5 centi belső átmérő?
az bele se fér a számba
na jó, talán igen, de elég brutális lehet
amúgy tényleg jók ezek a csövek, de pénzhiányában azt tervezem h veszek vmi hamísitványt (lényeg h hasonló legyen a belső átmérő és műanyag a 2 vége) és kicserélem a csövet valamilyen műanyag csőre. pár hét és megyek pestre, majd körbenézek
2 centi i soknak tűnik. Inkább 1,5 körül mozog szerintem, de ezért nem fogom elvágni a RazanSultan-om.
Hello!
Én csak azt szeretném kérdezni, hogy aki esetleg rendelt Razan csövet arról az amcsi oldalról annak mennyi volt a postaköltség. Mert nagyon jó lenne egy ilyen cső mert egy pár normált már elgyűrtem és elegem van belőlük.
A fórumban van egy téma Nazarhookah.com címmel, ott most tárgyalják ezt. Amúgy súly függő.
hello!!!
Az lenne a kérdésem hogy ezekre a csövekre ha kintről rendelem mennyi vámot tesznek rá?Illetve tesznek rá egyáltalán?
25 euró értékű áru még behozható vám nélkül. Nézd át a nazarhookah.com témát a fórumban és ott több információt találsz. Illetve a külföldi vásárlással kapcsolatos témákba is. :whistle: